✔ A teljes képzés időtartama: 5 x 8 óra, 40 óra elfoglaltság
✔2-3 hetente 1 teljes nap, 10-12 hetes átfutás, negyedéves program
A jelenlegi vezetői gondolkodásmód, módszerek, tervezési eszközök többsége a tömegtermelés korából származik. A világ azonban gyökeresen megváltozott – az elmúlt években gyorsuló módon – és ma már egyre inkább egyedi termékeket, megoldásokat kell nyújtanunk az ügyfeleink számára, egy folyamatos innovációs kényszer mellett. A cégünk külső és belső környezete, az ügyfeleink és a kollégáink viselkedése, a kihívásaink, a változási folyamatok komplexitása folyamatosan nő.
Ez KOMPLEXITÁS az a kényszerítő erő, ami miatt meg kell újítanunk a vezetői eszköztárunkat. Ahhoz, hogy az egész szervezetünk egy folyamatos fejlődés, gyarapodás útjára lépjen a KOMPLEXITÁS világában, nekünk vezetőként szükséges új gondolkodásmód és eszközök elsajátítása.
A tréningen az alábbiakat fogod megtanulni/megismerni:
- Egy olyan vezetői keretrendszert adunk át, ami lehetővé teszi először a közvetlen, majd ezen keresztül a teljes csapatotok valódi átalakulását, és folyamatos fejlődésben tartását.
- A keretrendszer azon alapul, hogy vezetőként nem nekem kell megmondanom, hogy mit csináljanak a többiek. A teljes csapat/szervezet kreativitására, tulajdonosi szemléletére, elkötelezettségére, jó közérzetére van szükség a jó eredmények elérésre.
- Ez a vezetői működés a kulcs egyrészt a vállalati sikerhez, másrészt a tehetségek megtartásához is, hiszen az értékes munkaerő első kérdései: Hogyan tudok itt fejlődni? Mi az értelme annak, amit csinálni fogok? Milyen itt a kultúra?
- A tréning tematikájában egyensúlyban vannak az elméleti és a gyakorlati elemek.

Kiknek ajánljuk?
Ez a mesterkurzus neked szól, ha vezetői csapatoddal közösen szeretnéd növelni a teljesítményeteket és sokkal többet kihozni magatokból és a cégből.
Olyan vezetőknek ajánljuk, akik már rájöttek: az üzleti siker egyik kulcsa a komplexitás sikeres kezelése. Ehhez reziliens céges kultúra szükséges, aminek a gyökere a megfelelő vezetői gondolkodásmód és eszközök tudatos használata.
Ebben adunk elengedhetetlen tudást és támogatást.

Tematika
Az öt nap alatt körüljárjuk a modelben megjelenő tíz témát, és megélhetjük, hogy ezeknek az elemeknek az összessége miként hozza létre a complexity leadership mindset-et.
A középpontban a saját tapasztalatok megosztása, helyzetek feldolgozása lesz.
Ezen túl minden résztvevő a csoportmunkák mellett két egyéni sessionön is részt vesz, ahol támogatást kap az “egyéni transzformációs edzéstervének” összeállításában.
A teljes csoporttal és kis csoportokban is dolgozunk. Így minden résztvevő saját témájára is jut bőven figyelem és tér. Egymás témáinak megismerése támogatja a résztvevők munkáját, hiszen mindenki célja ugyanaz, de sokfajta úton haladnak mindannyian.
A csoport a tréning után igény szerint 6 hónapig online formában tovább dolgozhat, ahol a megtanultak csoport szintű beépülésének támogatása a fő hangsúly.
Továbbá a résztvevők személyes transzformációjának támogatására igény szerint egyéni coaching is rendelkezésre áll.
Képzésvezetők
Balázs három sikeres cég megalapításában vett részt, mémtudományból doktorált és most coachként és szervezetfejlesztőként hasznosítja az elmúlt 25 év tapasztalatait. Közel 10 éve foglalkozik a szervezeti és egyéni rendeltetés/purpose felfedezésének témájával, valamint vállalati kulturális transzformációkkal.
Tamás dolgozott IT architektként, vezetőként, felsővezetőként, majd egy szervezetfejlesztő céget épített. Több, mint 10 éves buddhista gyakorlattal rendelkezik, amit a vállalati világban szerzett tapasztalataival vegyítve küldetésének tekinti a szervezetek humanizálását. Ehhez kulcsfontosságú eszköznek tartja a vezetés szintjén az együttérző cselekvés és a bölcsesség kibontakoztatását.
Gergő a saját útjának tapasztalataival támogatja a csoport munkáját. Fejlesztőként kezdte, majd több, mint 15 évet dolgozott vezetőként, felsővezetőként komplex, innovatív technológia környezetben. Meghatározó szerepe volt egy 100M+ USD értékű felvásárlásban végződő startup történetben. Legutóbbi küldetése az egyik legforróbb – 100 ezer mobilfejlesztőt globálisan kiszolgáló – magyar startup felskálázása volt.
Helyszín
1134 Budapest, Klapka u. 11, II. emelet – Stylers & Braining Hub Iroda
Amennyiben a járványhelyzet nem teszi lehetővé a tantermi oktatást, úgy képzéseink online (valós időben) kerülnek megrendezésre.
Információ
Amennyiben kérdésed lenne, keresd Laczkó Gábort az alábbi elérhetőségek egyikén.
Laczkó Gábor: gabor.laczko@
Információ
Amennyiben kérdésed lenne, keresd Laczkó Gábort az alábbi elérhetőségek egyikén.
Laczkó Gábor: gabor.laczko@
Ők minket választottak

Ők minket választottak